Az én yorki kutyusaim, játék közben :)2007

Magamról

Hungary
Gyerekkorom óta vannak kutyáim, egy kis keverék tacskó volt az első kutyám. Aztán még sok fajta került meg nálam, volt, amit vettem, volt, amit befogadtam. Aztán ezelőtt 12 éve, hozzám került egy 7 éves Yorki. Akkor még nem sokat tudtam erről a fajtáról, sőt azt sem tudtam milyen idős korig, lehet fialtatni. Szóval tudatlanságomból adódóan befedeztettem Lizikét. Még ennyi idősen is megajándékozott 3 kiskutyával minket. Egy kisfiúval és kettő lánnyal. Járatlanságomat ki akarták használni a kiskutyavevők és nagyon potom pénzért, próbálták megvenni. De én nem adtam, mert éreztem itt valami, nem stimmel. Meg maradt a két szuka a fiút sajnos elvesztettük, mert az akkori skót juhászunk sajnos oda kapott neki és hiába szaladtunk az orvoshoz vele, nem tudta megmenteni. Szóval a két szukával kezdtem el a tenyésztést,és egy rossz emlékkel a fiúcskáról. Nem hiszem ,hogy a lényeg ,kinek milyen kennel neve van,inkább a kutya szeretete az ami hajtja az embert egy genetikai állomány megőrzésére. Azért nekem is van, MÁRTAGYÖNGYE KENNEL,ha ne adj isten érdekel valakit.

A két yorki kan együtt.

A két yorki kan együtt.

2010. június 15., kedd

Gazdit keresünk

Üdv minden kedves látogatónak!

Régen nem írtam már a blogomba, le is folyt azóta sok víz a Dunán :).
Sajnos az élet könyörtelen forgatókönyv író és minket tenyésztőket is megtépázott ez a világ méretű válság , ami még jobban meg nehezítette a tenyésztést .
Sokan fel is adták .
Mi még akik talpon vagyunk egy-egy genetika fenntartásáért, azért nem adjuk fel ,lehet kevesebb a picur, de legalább ez a minőség javára dől el .
Az idén most születtek először pici yorkik , már abban a korban vannak ,hogy személyiségükhöz megfelelő családhoz kerüljenek .
Tehát kerestetik 3 kicsi yorkinak gazdi !

- Egy igen kiegyensúlyozott kis szukának aki feltehetően egy normál méretű kutyus lesz .

- Egy nagyon játékos több mozgás igényű kislány aki a normál méretnél kisebb lesz .

- Végezetül egy nagyon pici kan aki igen mozgékony nagyon játékos és sok figyelmet igényel magának .