Az én yorki kutyusaim, játék közben :)2007

Magamról

Hungary
Gyerekkorom óta vannak kutyáim, egy kis keverék tacskó volt az első kutyám. Aztán még sok fajta került meg nálam, volt, amit vettem, volt, amit befogadtam. Aztán ezelőtt 12 éve, hozzám került egy 7 éves Yorki. Akkor még nem sokat tudtam erről a fajtáról, sőt azt sem tudtam milyen idős korig, lehet fialtatni. Szóval tudatlanságomból adódóan befedeztettem Lizikét. Még ennyi idősen is megajándékozott 3 kiskutyával minket. Egy kisfiúval és kettő lánnyal. Járatlanságomat ki akarták használni a kiskutyavevők és nagyon potom pénzért, próbálták megvenni. De én nem adtam, mert éreztem itt valami, nem stimmel. Meg maradt a két szuka a fiút sajnos elvesztettük, mert az akkori skót juhászunk sajnos oda kapott neki és hiába szaladtunk az orvoshoz vele, nem tudta megmenteni. Szóval a két szukával kezdtem el a tenyésztést,és egy rossz emlékkel a fiúcskáról. Nem hiszem ,hogy a lényeg ,kinek milyen kennel neve van,inkább a kutya szeretete az ami hajtja az embert egy genetikai állomány megőrzésére. Azért nekem is van, MÁRTAGYÖNGYE KENNEL,ha ne adj isten érdekel valakit.

A két yorki kan együtt.

A két yorki kan együtt.

2008. július 27., vasárnap

Árnyékra vetődtem


Az utolsó fialás, ami Júliusra esett volna(a negyedik vemhes yorki akit már említettem előző írásomban yorki) mára kiderült vak lárma volt, feltehetőleg állvemhe-s volt .

Na igen van ilyen is.